Egy nagytestű elütött kutyáról kaptunk bejelentést, aki Csanádapáca alatt, az út szélén fekszik. Mire a helyszínre értünk, őt már nem találtuk ott, viszont keresés közben egy csipkebokor tövében ott feküdt a kis Áfonya, akit szintén elütöttek, és cserben hagytak.
Sokan elmehettek mellette, hiszen mi is alig vettük észre. Mozdulatlanul feküdt, viszont amint megközelítettük morgott, és még harapni is akart. Mint kiderült, labrador társával együtt szöktek meg otthonról. Sajnos mindketten balesetet szenvedtek. Áfonya horzsolásokkal, zúzódásokkal „megúszta”, szerencsére nem tört el semmije. Chip sajnos nem volt benne, ezért menhelyünkön várta a gazdikat, akik ma el is jöttek érte. Áfonya ma már otthon lábadozhat, és pihenheti ki, ezt a nem túl sikeresen végződött kalandtúrát.