Kutyusaink többségének a menhely csak átmeneti szállás. Mégis vannak sajnos, akik életük végéig élvezik vendégszeretetünket. Akár csak heteket, akár éveket tölt nálunk a más által már elhagyott eb, kötelességünknek érezzük a lehető legjobb életkörülmények biztosítását, biztonság, és a lehető legtöbb szeretet nyújtását (utóbbinak csak időkorlátja van). Másképp nem is lenne érdemes. A bekerült kutyák többsége ennek köszönhetően igen hamar otthon érzi magát nálunk, és igen, vannak visszatérők. Önállóan visszatérők. Bubó már akkor sem volt fiatal, amikor hozzánk került.
Hónapokkal ezelőtt egy kedves család látogatott a menhelyre, majd tették ezt még több alkalommal, hogy megismerjék közelebbről a kutyusainkat, és kiválaszthassák a számukra legtökéletesebbet, hogy megtalálják az igazit. Választásuk végül Bubóra esett. Bölcsessége, nyugalma és engedelmessége győzött. Egy szép, nagy kert lett az otthona, rendszeresen viszik sétálni, a gyerekek imádják. Bubó boldog. Egyszer a családfő elutazott néhány napra, Bubó bánatában meglépett, de csak tett egy kört, majd hazament. A következő alkalommal viszont már messzebb merészkedett. Annyira, hogy végül a menhelyen jelent meg, sárosan, fáradtan, és miután megette a kóbor cicáknak kitett eleséget, megállt a kapuban egyetlen kérdéssel a szemében; -Beengedne végre valaki? Szóval ezért érdemes. És csak így érdemes. Otthont biztosítani az árváknak. Igazi, szerető otthont, ahova bármikor hazajöhetnek. Bubó látogatása rövidre sikerült, hamar jött érte a gazdi. A hazautat már az autóban, az ő Istene mellett boldogan feszítve tette meg.